Eredeti nevén Fekete Tibor, 1972-ben született Szombathelyen. Világéletében színésznek készült; már a gimnáziumban rendszeresen részt vett a diákszínpad munkájában. Első fellépése a szombathelyi Ferrum Színpadon volt. Indult az 1988-as Ki Mit Tud?-on szavalás kategóriában. Első lett, díja egy egyiptomi utazás volt. Érettségi után azonnal felvételizett a Színház- és Filmművészeti Főiskolára, sikertelen felvételije után egy évet Veszprémben töltött a Petőfi Színház stúdiósaként. Másodszorra felvették a főiskolára, a Horvai-Kapás osztály növendéke lett. Vizsgaelőadásán, Ionesco Különórájának főszerepéért megkapta a legjobb férfi alakítás díját. Diplomája megszerzése után, 1995-ben a Katona József Színház tagja lett, első fontos szerepét Csehov Cseresznyéskertjében kapta, mint Trofimov. Már az első szezonban főszerepet bíztak rá, Jerofejev Walpurgis-éj című darabjának Gurevicsét. Alakításáért a társulat megszavazta neki a Vastaps Alapítvány legjobb férfi főszereplőnek járó díját. Azóta is számos jelentős főszerepet játszik a társulatban és rendszeres vendégszereplője más színházi vállalkozásoknak is.
Fekete Ernő
2013.03.11. 19:24 lakatostomi
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.